A németek becsapták a világot
2010. júl. 10. 11:21 - írta magusblog
Verebes József ezúttal a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság bronzmérkőzésének két csapatát elemzi blogjában. A Mágus Uruguay teljesítményét nemcsak szakmailag értékeli nagyra, hanem szimpatikusnak is tartja a dél-amerikaiak hozzáállását, míg a németekről úgy vélekedik, becsapták a világot az argentinok elleni 4–0-s győzelem után.
Vezessék be a videobírót!
2010. júl. 8. 16:30 - írta magusblogA Mágus ezúttal a dél-afrikai világbajnokságon a rossz játékvezetői ítéletek után ismét előkerülő témáról, a videobíró bevezetésének kérdéséről alkot őszinte és karakteres véleményt.
Kőkemény intézkedések kellenek
2010. júl. 5. 13:37 - írta magusblogA Mágus ezúttal az MLSZ tisztújító közgyűlése kapcsán szólalt meg blogjában, amelyben elmondta, egyelőre sok a nyitott kérdés az MLSZ-ben, de Csányi Sándor olyan vezetőket vesz maga köré, akik új úton indulhatnak el a magyar labdarúgásban. Mindannyian értenek a saját területükhöz, így tényleg nagyon komoly csapat jöhet létre.
Rooney értéktelen volt
2010. júl. 2. 15:21 - írta magusblogA Mágus ezúttal a Anglia vb-szerepléséről beszélt blogjában, amelyből többek között az is kiderül, mit gondol Capello válogatási elveiről, és a csatárok, Rooney és Defoe teljesítményéről.
Maradona nagyon nagy dolgot csinált
2010. jún. 30. 15:24 - írta magusblogA Mágus ezúttal a vb-negyeddöntőkről beszélt blogjában, amelyből többek között az is kiderül, mit gondol a holland-brazil meccs esélyeiről, illetve Maradona Messinek adott szerepéről.
Ismét van esélye BL-be jutni a Lokinak!
2010. jún. 27. 19:02 - írta magusblogA Mágus ezúttal a Debrecen idei Bajnokok Ligájába jutási esélyeiről alkotott véleményt, amelyből kiderül, hogy ha össze tudnak hozni ismét egy ütőképes csapatot, akkor újból lehet esélyük bekerülni az elitligába.
Végre magyar edzője van a Fradinak!
2010. jún. 25. 12:31 - írta magusblogA Mágus ezúttal a Ferencváros labdarúgócsapatánál történt nyári változásokról beszélt, elmondta, hogy nem szabad túl sokat várni a Fraditól, mert semmilyen komoly erősítés nem érkezett, de az új szezonban azért ennek ellenére előrébb végezhet a táblázaton a zöld-fehér csapat.
Nekem Brazília a csúcs!
2010. jún. 17. 10:28 - írta magusblogA Mágus ezúttal Dél-Amerika sztáregyütteseiről beszélt blogjában, amelyből kiderül mit gondol a brazilok csapategységéről, a kiemelkedő argentin csillagokról, és meddig vihetik a nagy esélyeseknek tartott csapatok.
Elődöntős lehet egy afrikai csapat!
2010. jún. 16. 9:27 - írta magusblogA Mágus ezúttal a „házigazda” afrikai csapatok esélyeiről beszélt, és szerinte nem elképzelhetetlen, hogy a legjobb tizenhat között akár három afrikai együttes is jelen legyen. Sőt, szakértőnk szerint egyikük akár az elődöntőig is menetelhet!
Erősen közepes ez az olasz csapat!
2010. jún. 14. 12:08 - írta magusblogVerebes József videoblogjában ezúttal is a világbajnoksággal kapcsolatban alkotott őszinte és karakteres véleményt. A Mágus elmondta, a címvédő olasz válogatott nemzetközi szinten erősen közepes játékosokból áll, és számára meglepetés lenne, ha a legjobb nyolc közé jutnának.
Végig fogják kerepelni a meccseket!
2010. jún. 11. 10:07 - írta magusblogVerebes József videoblogjában ezúttal a világbajnoksággal kapcsolatban alkotott őszinte és karakteres véleményt. A Mágus elmondta, az európai csapatokat segítheti, hogy az időeltolódás hiánya miatt nem kell napokat tölteni az akklimatizációval, illetve hogy milyen speciális hangulatot teremthetnek a dél-afrikai szurkolók.
Akár 8–0-ra is kikaphattunk volna
2010. jún. 1. 21:17 - írta magusblog
Verebes József videoblogjában ezúttal a magyar labdarúgó-válogatott Németország elleni felkészülési mérkőzéséről (0–3) alkotott őszinte és karakteres véleményt. A Mágus elmondta, hogy egészen elképesztő volt a mérkőzésen mutatott produkció, ahol akár 8–0-ra is kikaphattunk volna. A mesteredző kitért többek között a szezon végi barátságos meccsek jelentőségére is.
Dzsudzsáknak mindenképp lépnie kell!
2010. máj. 25. 21:34 - írta magusblog
Az Inter a BL-döntő toronymagas esélyese
2010. máj. 21. 14:23 - írta magusblogA korábbi szövetségi kapitány és sikeredző, Verebes József ezúttal az Internazionale–Bayern München Bajnokok Ligája-döntő esélyeit latolgatja videoblogjában. A Mágus szerint az Inter a mérkőzés esélyese, mert lényegesen stabilabb hátul, mint a bajor csapat, amelynek – Verebes szerint – kész átjáróház a védelme.
Döntő mérkőzésen ne mutatkozzon be fiatal bíró
2010. máj. 17. 15:56 - írta magusblogA korábbi szövetségi kapitány és sikeredző Verebes József ezúttal az elmúlt fordulókban tapasztalt játékvezetői tévedésekről fejti ki a véleményét videoblogjában. A Mágus szerint már korábban is felhívta a Játékvezetői Bizottság figyelmét, hogy döntő jelentőségű mérkőzésekre ne fiatal játékvezetőket küldjenek.
Verebes úgy véli, nagyon oda kell figyelni a bíróküldésnél, de a hibákat szinte lehetetlen kiküszöbölni. A videobíró bevezetéséről pedig elmondta, kizárólag a topligákban lenne megvalósítható, viszont eddig minden hasonló kísérlet kudarcba fulladt.
Ha Erwin Koeman nem változtat a felfogásán, nem ér el eredményt
2010. máj. 14. 8:38 - írta magusblogVerebes József videoblogjában ezúttal a magyar labdarúgó-válogatottról alkotott őszinte és karakteres véleményt. A Mágus elmondta, hogy mi nem tetszett neki a vb-selejtezőkön és kit ajánlana Erwin Koeman szövetségi kapitány figyelmébe. A mesteredző kitért többek között a zalaegerszegi Illés Gyula és a fehérvári Nemanja Nikolics játékára is.
A Fulhamben megtalálták Gera helyét
2010. máj. 11. 16:01 - írta magusblogVerebes József a pénteki aranycsata után ezúttal Gera Zoltán Európa-ligában nyújtott teljesítményéről mondja el a véleményét
A mesteredző úgy véli, Gera Zoltán szerencsés periódusban van, így az Atlético Madrid elleni Európa-liga-döntőben is főszereplő lehet.
„Milyen érdekes a sors, a válogatottbeli „hányattatások” után Gera Zoltán európai kupagyőzelemmel „üzenhet” a kapitánynak!” – hangzik el a mester legújabb videoblogjában.
Összenyomja-e a tét a Vidit?
2010. máj. 7. 16:15 - írta magusblogA korábbi szövetségi kapitány és sikeredző, Verebes József videoblogot indít a Nemzeti Sport Online-on. A Mágus ezentúl rendszeresen elmondja a véleményét a labdarúgás világában történtekről.
A Mágus először a ma esti Debrecen–Videoton aranyrangadó esélyeivel foglalkozik.
